Gyermek úszásoktatás a Stilianosnál

Tudatos, mégis játékos módszerrel tanítjuk meg a gyermekeknek az úszás alapjait, miközben örömet, biztonságot és sikerélményt nyújtunk.

Mit érdemes tudni a foglalkozásról?

Foglalkozásaink minden elemét úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek egy pozitív, motiváló közegben tanulhatnak meg úszni. Úszásoktatás foglalkozásainkon  a legfontosabb szempont, hogy minden gyermek a saját tempójában, biztonságban és örömmel tanuljon. Oktatóink figyelembe veszik a gyerekek egyéni ritmusát, és játékos, pozitív megközelítéssel segítik őket az úszás alapjainak elsajátításában. A foglalkozások során különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermek és az oktató között bizalmon alapuló kapcsolat alakuljon ki – hiszen ebből születik meg a valódi fejlődés és a víz szeretete.

Élete első versenye

A Stilianos házi úszóversenye igazi mérföldkő a legkisebbek számára: egy barátságos, biztonságos esemény, amelyet minden évben megrendezünk uszodáinkban, és ahol a foglalkozásainkon részt vevő gyermekek indulhatnak, saját korosztályuk szerint. Itt nincs tét, csak élmény! Egy esemény, ahol a legkisebbek játékos formában tapasztalhatják meg a versenyzés izgalmát, megmutathatják, mit tanultak, és átélhetik életük első nagy sikerét a családjuk biztatása mellett. Az esemény végén minden kis résztvevőt éremmel és oklevéllel jutalmazunk, hogy boldogan és büszkén zárhassák ezt a különleges élményt.
Ez a nap nemcsak az úszásról, hanem önbizalomról, közösségi élményekről és felejthetetlen pillanatokról szól.

Melyek foglalkozásunk pozitív hatásai?

Teljes vízbiztosság

Foglalkozásainkon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekek vízbiztosságát fokozatosan, játékos és biztonságos keretek között alakítsuk ki. Olyan szituációkat is gyakorolunk, amelyekben a gyermek veszélyes helyzetbe kerülhet a vízben – így felkészítjük őket arra, hogy ösztönösen és magabiztosan reagáljanak, és megtanulják, hogyan tudják magukat a víz felszínén tartani vagy segítséget kérni.

Magabiztos úszástudás

Oktatásaink célja, hogy a gyerekek fokozatosan, lépésről lépésre sajátítsák el a 4 úszásnemet, kezdő, középhaladó és haladó csoportokban. A feladatok és gyakorlatok az aktuális tudásszinthez igazodnak, így a gyerekek magabiztosan, örömmel és sikerélménnyel fejlődhetnek a saját tempójukban.

Felkészülés az iskolás évekre

A foglalkozások a szabálykövetés és a türelem fejlesztését is segítik. 

Önállóság és kitartás

A gyermek egyedül végzi a feladatokat, fejlődik a koncentráció és a szabálykövetés.

A foglalkozások során különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermek és az oktató között bizalmon alapuló kapcsolat alakuljon ki – hiszen ebből születik meg a valódi fejlődés és a víz szeretete.

Rendszeres mozgás

A rendszeres mozgás kulcsfontosságú a gyermek egészséges fejlődéséhez: segíti az izomzat, a csontozat erősödését, támogatja az idegrendszeri érés folyamatát, és előkészíti a későbbi összetettebb mozgásformákat.

Kinek ajánlott?

Úszásprogramunk 4 éves kortól elérhető.
Három szinten támogatja a gyermekek fejlődését.

úszás kezdő

Az első szintet azoknak a kezdőknek ajánljuk, akik már rendelkeznek némi vízbiztossággal, de még nem vettek részt úszásoktatáson.

úszás középhaladó

Az újrakezdő csoportot azoknak alakítottuk, akik korábban már megismerkedtek az úszással, de kisebb-nagyobb kihagyás után szeretnének újra fókuszáltan fejlődni.

úszás haladó

A haladó szint pedig azoknak szól, akik már stabil alaptudással rendelkeznek, és céljuk az úszástechnika finomítása, továbbfejlesztése.

Milyen területeken történik a fejlődés csoportonként?

Kezdő

Kezdő úszócsoport

A foglalkozás szülői részvétel nélkül zajlik. A hosszabb, 45 perces kötött foglalkozás, fokozottabb kitartást, figyelmet igényel. Legelső, amit elsajátítanak a vízbiztosság, a lebegés, tudatos levegővétel, az egy helyben taposás és hogy hirtelen helyzetben is képesek legyenek kiúszni. Ezen felül pedig, ekkor kezdjük el úszáselemek külön-külön gyakorlását, és a helyes vízfekvés kialakítását. Megtanulják a helyes siklást és és a gyors és mellúszás alapjait, valamint  önállóan, segítség nélkül 4-6 métert leúszni.

közép-
haladó

Középhaladó úszó csoport

Javítjuk, pontosítjuk, precízebbé tesszük a kezdő úszás alatt megtanult mozdulatokat. A szint végére, a 45 perc alatt nagyjából már 300-400 métert úsznak. Megkezdődik a hátúszás kéz és lábtempóinak összehangolása. Ezen felül, a pillangóúszás alapjainak elsajátításába is belekezdünk.

Haladó

Haladó úszó csoport

A gyerekek ebben a csoportban már mind a négy úszásnemet magabiztosan tudják és tanulják az egyes úszásnemek helyes levegővételét. Egy foglalkozás alkalmával kb. 800 métert úsznak. A koncentrált figyelemhez megadjuk nekik a biztos kezdetet. 

Fejlődési szakaszok

Melyik életkorban melyik úszás foglalkozás ajánlott gyermekemnek?

1

3-4
év
Mini úszás előkészítő

3

4+
év
Úszás-oktatás

Gyermeked még csak barátkozik a vízzel?
Nézd meg Úszáselőkészítő foglalkozásunkat!

Hogyan készüljetek a foglalkozásra?

A foglalkozásokon való részvételhez kérjük az alábbiakat

  • Fürdőruha:
    Bármilyen kényelmes, az úszáshoz megfelelő fürdőruhát viselhetnek.
  • Törölköző:
    Kérjük, hozzatok külön törölközőt a gyermek részére.
  • Papucs:
    Papucs viselése kötelező a medencetérben való közlekedéshez.
  • Úszósapka:
    Úszósapka viselése kötelező.
  • Úszószemüveg:
    Használata csak indokolt esetben javasolt, az oktatóval egyeztetve

Beszélgess gyermekeddel

Próbáld felkészíteni lelkileg, hogy te nem veszel részt a foglalkozáson, azaz egyedül kell neki helytállnia. Motiváld azzal, hogy kap matricát nálunk és ha ügyes, hazaviheti a vándorállatot (jutalom plüss 1 hétre).

Termékeink

Uszodáinkban beszerezheted az úszópelenkát, mely mosható, újrafelhasználható. Állítható méretének köszönhetően hosszú távra szól. Alkalmazásával hozzájárulsz környezetünk védelméhez.

Az uszópelenka fölé kiváló minőségű úszónadrágot is találsz nálunk széles szín- és méretválasztékban. A gyermek derekánál és combjainál állítható, meghúzható.

Kérd a recepciós segítségét!

Találkozzunk az uszodában

Hol érhető el a gyermek úszásoktatás foglalkozásunk?

Az úszásoktatás foglalkozás országosan több helyszínen is elérhető. A hozzád legközelebb eső uszoda megkereséséhez kattints a térképre!

Győr

Miskolc

Székesfehérvár

Pest vármegye - 7 helyszín

Budapest - 5 helyszín

Kecskemét

Budapest III., Óbuda

Budapest III., Táborhegy

Budapest XI., Citadella

Budapest XV.

Budapest XVI.

Diósd

Dunakeszi

Ecser

Erdőkertes

Szigetszentmiklós

Tura

mennyibe kerül a foglalkozás?

ÁRAINK RÉGIÓNKÉNT ELTÉRŐEK

ELSŐ ALKALOM
7.900 Ft – 9.000 Ft-ig  

4 ALKALMAS BÉRLET
27.500 Ft – 33.000 Ft-ig

Testvéreknek kedvezményt biztosítunk.
 A feltüntetett árak bruttó árak.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

3 hónapos kortól bármikor el lehet kezdeni a foglalkozásainkat, de a harmadik havi védőoltást még érdemes megvárni.

Nem szükséges.

Igen. Az első alkalomra előjelentkezés szükséges a honlapon keresztül, vagy közvetlenül telefonon az uszoda elérhetőségein. Így a gyermek korosztályához legmegfelelőbb csoportba tudjuk irányítani.

Igen, a korosztályos tematikának köszönhetően minden gyermek a neki megfelelő csoportba kerülhet.

Alapvetően célszerű, ha minden gyermek a saját korcsoportjában vesz részt. Bizonyos esetekben megoldható a közös csoport, de fontos, hogy egyik gyermek se veszítsen motivációt vagy sikerélményt.

Igen. A SHD szintrendszernek és a tudatos merülés technikának köszönhetően bármely életkorban be lehet kapcsolódni a gyermek számára megfelelő csoportba.

Igen. A korosztályos csoportba való bekapcsolódás után az oktatóval konzultálva lehet eldönteni, megfelelő-e az adott csoport, vagy más szintet javasolunk.

A korrigált kor és a fejlődési szint figyelembevételével, az oktatóval történő egyeztetés után történik a besorolás.

A Stilianosban alkalmazott szintrendszer korosztályi bontásra épül – a csoportok általában 3–6 vagy 12 hónapos életkori sávokban szerveződnek. Ennek célja, hogy minden gyermek a saját korának megfelelő feladatokat és ingereket kapja: se túl korán, se túl későn ne találkozzon bizonyos mozgásformákkal vagy fejlesztő játékokkal.

A szintrendszer nem csupán életkori besorolás – oktatóink folyamatosan figyelik a gyermekek mozgásos és idegrendszeri fejlettségét, és ha szükséges, javasolják az optimálisabb csoportváltást. Így biztosítjuk, hogy minden gyermek a saját tempójában, mégis folyamatos fejlődés mentén haladjon előre.

Ez egy egymásra épülő, tematikusan felépített rendszer, amely játékos módon fejleszti a gyermek mozgáskoordinációját, vízbiztosságát, kommunikációját, koncentrációját és a szülővel való kapcsolódást is. Minden óra hozzáad valami újat a gyermek tudásához – ezért is kiemelten fontos a rendszeres részvétel. A kihagyott alkalmak nem csak a ritmusból szakítják ki a gyermeket, hanem olyan élmények és képességek kimaradását is jelenthetik, amelyek később nehezebben pótolhatók.

A gyerekek tehát nemcsak „jelen vannak”, hanem aktívan végighaladnak ezen a rendszeresen frissített és szakmailag megalapozott úton – miközben játszva tanulnak, fejlődnek és örömteli élményeket szereznek.

A Stilianosban alkalmazott szintrendszer korosztályi bontásra épül – a csoportok általában 3–6 vagy 12 hónapos életkori sávokban szerveződnek. Ennek célja, hogy minden gyermek a saját korának megfelelő feladatokat és ingereket kapja: se túl korán, se túl későn ne találkozzon bizonyos mozgásformákkal vagy fejlesztő játékokkal.

A szintrendszer nem csupán életkori besorolás – oktatóink folyamatosan figyelik a gyermekek mozgásos és idegrendszeri fejlettségét, és ha szükséges, javasolják az optimálisabb csoportváltást. Így biztosítjuk, hogy minden gyermek a saját tempójában, mégis folyamatos fejlődés mentén haladjon előre.

Ez egy egymásra épülő, tematikusan felépített rendszer, amely játékos módon fejleszti a gyermek mozgáskoordinációját, vízbiztosságát, kommunikációját, koncentrációját és a szülővel való kapcsolódást is. Minden óra hozzáad valami újat a gyermek tudásához – ezért is kiemelten fontos a rendszeres részvétel. A kihagyott alkalmak nem csak a ritmusból szakítják ki a gyermeket, hanem olyan élmények és képességek kimaradását is jelenthetik, amelyek később nehezebben pótolhatók.

A gyerekek tehát nemcsak „jelen vannak”, hanem aktívan végighaladnak ezen a rendszeresen frissített és szakmailag megalapozott úton – miközben játszva tanulnak, fejlődnek és örömteli élményeket szereznek.

Az SHD babaúszás 1 éves korig tart – ez az időszak a vízzel való ismerkedésről, a szülő-gyermek kapcsolat erősítéséről és az idegrendszer játékos stimulálásáról szól.

1 éves kortól már nem „babaúszásról” beszélünk, hanem képességfejlesztő vízi foglalkozásokról. Ezek a foglalkozások továbbra is játékos formában zajlanak, de egyre tudatosabban építik a gyermek mozgásos, kognitív és szociális képességeit – a korosztályuknak megfelelő feladatokkal és ritmusban.

A gyermekek automatikusan továbblépnek a következő csoportba a korosztályuk szerint, ugyanakkor oktatóink mindig figyelemmel kísérik a fejlettséget is, és ha szükséges, személyre szabott javaslatot tesznek a megfelelő csoportváltásra.

3–4 éves korban megkezdődik az úszáselőkészítés – a vízbiztonság, testtudat és úszás alapmozdulatainak elsajátítása kerül a fókuszba.

4 éves kortól pedig indul a valódi úszásoktatás, ahol lépésről lépésre megtanítjuk a gyermekeknek mind a négy úszásnemet (hát-, gyors-, mell- és pillangóúszás).

A Stilianos elkíséri a gyermekeket egészen kisiskolás korukig – miközben nemcsak úszni tanulnak meg, hanem rendszeres mozgásban részesülnek, képességeik harmonikusan fejlődnek, és játékos úton készülnek fel az iskolai életre is.

Igen. Lemondás az uszodánként eltérő ügyfélkezelő rendszeren keresztül online vagy írásban (email, viber, sms) történik. 24 órán belüli lemondás esetén a bérletből 1 alkalom levonásra kerül, amely bérletenként egyszer pótolható.

15 perccel órakezdés előtt.

A leggyakrabban elérhető bérlettípus: 4 alkalmas. Az érvényességi idő: 6 hét

A rendszer lehetővé teszi, hogy a szabályosan lemondott órákat a bérlet érvényességi idején belül bepótold.

 A helyszínen személyesen, vagy online az adott uszoda saját felületén keresztül.

Igen, az első alkalommal lehetőség van úgynevezett „első alkalmas belépőt” vásárolni. Ez egy egyszeri részvételi lehetőség, amely során a család megtapasztalhatja a foglalkozás hangulatát, felépítését és megnézheti, hogyan érzi magát a gyermek a vízben. Ezt követően dönthetnek arról, hogy szeretnének-e rendszeresen járni.

Háromrétegű, speciális úszóbugyi használata kötelező, amely alatt eldobható vagy mosható úszópelenka szükséges.

Tiszta váltópapucs, törölköző, fürdőruha, speciális úszóbugyi, úszópelenka

A foglalkozás során egy szülő lehet a vízben, de a 15 perces játékidőre mindkét szülő bemehet.

4 év feletti úszós csoportokban kötelező.

Igen. Szoptatásra öltözőben, pelenkázóban, vagy kijelölt helyiségekben van lehetőség. Etetőszékek is rendelkezésre állnak.

Igen. Már az első alkalommal is kipróbálható. Infra- és bioszaunáink sótéglákkal és fényterápiával felszereltek. Kezdetben rövid ideig (1-2 perc), majd fokozatosan növelhető a bent töltött idő.

 Nem. A merülés a babaúszás egyik legizgalmasabb, de egyben legnagyobb bizalmat igénylő eleme, ezért soha nem történik meg az első alkalommal. A gyermeknek és a szülőnek is időre van szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a vízben, megismerjék a közeget, az oktatót, a feladatokat és a foglalkozás ritmusát.

A Stilianos módszertan szerint a merülésre fokozatosan, több órán keresztül, játékos formában készítjük fel a babákat és szüleiket, és csak akkor kezdjük el, amikor a gyermek nyugodt, jól érzi magát a vízben, és a szülő is magabiztosan tud együttműködni ebben a folyamatban. Ez jellemzően a 4–5. alkalom körül történik meg – de akár később is, ha a család még nem áll készen rá. Nálunk nincs nyomás, nincs kényszerítés: a gyermek ritmusát és a szülő érzéseit tiszteletben tartva haladunk előre minden lépésnél.

A merítés a vízbiztosság kialakulásának egyik legfontosabb alappillére. Segíti a gyermeket abban, hogy biztonságosan és magabiztosan viselkedjen a vízben – ne ijedjen meg attól, ha a víz az arcához, fejéhez, szeméhez ér, vagy ha véletlenül víz alá kerül.

Ezáltal a gyermekek megtanulják, hogyan kezeljenek váratlan helyzeteket, például ha elcsúsznak, elmerülnek vagy véletlenül víz kerül az arcukba. Akik rendszeresen gyakorolják a merülést, általában hamarabb képesek önállóan feljönni a víz felszínére, vagy segítséget kérni – ez nemcsak az úszástanulás előfeltétele, hanem egy valódi életvédelmi alapképesség is. A merítés tehát nem cél, hanem eszköz a gyermek vízbiztosságának és biztonságérzetének megalapozásához.

Nem kényszerítjük. Játékos formában próbáljuk megkedveltetni, és nem feltétel a foglalkozásokon való részvételhez.

Nem. A merüléseket kizárólag biztonságosan, fokozatos előkészítés után, rövid időtartamban végezzük – mindig figyelembe véve a gyermek állapotát, reakcióit és a szülő felkészültségét is.

A merülés időtartama mindössze 1–2 másodperc, ami egy természetes levegővisszatartással teljesen biztonságosan kivitelezhető. A gyerekek nem lélegeznek a víz alatt, és a merülés során semmilyen olyan helyzet nem áll elő, amely akár csak rövid idejű oxigénhiányt okozhatna.

Fontos tudni, hogy a merülés mindig szülői és oktatói kontroll mellett, a gyermek visszajelzéseit figyelve, játékos formában történik. Az oktatók SHD szakképzéssel rendelkeznek, és mindannyian elsősegélynyújtásból és életmentésből is vizsgázott szakemberek.

Ez egyáltalán nem probléma. A Stilianosban nem a búvárreflexre alapozunk, és nem is célunk annak mesterséges fenntartása. A reflexes merülés – ami újszülöttkorban még automatikusan működik – néhány hónapos korban természetesen leépül, és ez teljesen normális élettani folyamat.

A mi módszerünk a tudatos merülésre épül, amely során a gyermek – fokozatos rávezetés mellett – megtanulja, hogy mikor és hogyan tartsa vissza a levegőt. Ez biztonságosabb, megbízhatóbb és hosszú távon fenntartható képességet eredményez, szemben a reflexes válaszokkal.

A tudatos merüléstechnika lehetővé teszi, hogy bármely életkorban, akár nagyobb gyerekeknél is elkezdhető legyen a vízhez szoktatás és a vízbiztosság kialakítása, függetlenül attól, hogy a búvárreflex már nem működik.

A rendszeresen járó gyerekek 2–3 éves korukra képesek lehetnek önállóan kijutni a medence szélére. A konkrét úszásoktatás 4 éves kortól kezdődik.

Ez teljesen természetes, főként egyéves kor körül, amikor a gyerekek intenzíven kezdik felfedezni saját akaratukat. A „nem akarom” időszaka nem a babaúszás ellen szól, hanem egy teljesen egészséges fejlődési lépcső, amelyben a gyermek próbálja megtapasztalni, hol vannak a határok – és hogyan reagál rájuk a szülő.

A legfontosabb ilyenkor az, hogy ne add fel, mert ezek az időszakok valóban csak átmenetiek. A rendszeresség, következetesség és az ismerős, biztonságot nyújtó környezet segít a gyermeknek visszatalálni az együttműködéshez. A foglalkozások játékosak, nem teljesítménycentrikusak, így nem baj, ha egy-egy napon nem aktív – az is tanulás, ha csak megfigyel vagy pihen.

A gyermeked már most tanul: figyelmet, alkalmazkodást, feladattartást – mindezek pedig hosszú távon erősítik a kitartást és az önbizalmat is. Idővel megtanulja, hogy a feladatok után jön a megérdemelt játék, az öröm és a sikerélmény – amitől újra és újra szeretne majd visszatérni a vízbe.

Fontos tudni: nem vagy egyedül ezzel, és ha kétségeid vannak, bátran fordulj oktatóinkhoz. Mi azért vagyunk, hogy végigkísérjünk ezen az úton – türelemmel, biztonságban, támogatással.

Igen. Az első alkalom sok új ingerrel jár, ez fárasztó lehet. Ne ijedjünk meg a sírástól, adjunk időt a gyermeknek az alkalmazkodásra.

 Bár előfordulhat, hogy egy gyermek az első alkalmak során bizonytalan, sír, vagy nem élvezi a vízi helyzeteket, ez nem jelenti azt, hogy nem szereti a vizet. Sokkal inkább azt mutatja,   hogy még ismerkedik az új környezettel, ingerekkel, hangokkal, szagokkal, a medencetér zsibongásával – ami kezdetben megterhelő lehet számára. A legtöbb kisgyermeknek időre, ismétlődésre és biztonságos kapcsolódásra van szüksége ahhoz, hogy feloldódjon a vízben. A szülő nyugalma, a foglalkozás ritmusossága és a megszokott oktató rengeteget segít abban, hogy a gyermek fokozatosan megszeresse a vizet. Tapasztalataink szerint azok a gyerekek, akik kezdetben ellenállnak, gyakran néhány alkalom után felszabadultan élvezik a foglalkozást. A víz szeretete nem veleszületett adottság, hanem tanulható élmény, amelyhez biztonságos keret és pozitív szülői jelenlét kell – mi pedig mindent megteszünk, hogy ezt megteremtsük.

Nem, ez egyáltalán nem probléma. A gyermekek meglepően rugalmasak, és jól tudnak alkalmazkodni, különösen, ha már az első alkalomtól kezdve természetes számukra, hogy a szülők váltják egymást. A legfontosabb, hogy ti úgy alakítsátok, ahogy az nektek és a gyermeketeknek a legjobb. Van, aki felváltva jár, van, aki az egyik szülőhöz ragaszkodik jobban – ez teljesen egyéni és természetes. Előfordul, hogy az első alkalmakon az édesanya van jelen, mert a baba vele tölt több időt, ő jelenti számára a biztonságot. Más esetekben éppen az édesapa az, aki magabiztosabban, bátrabban vezeti be a gyermeket az új élménybe – és ez is tökéletesen működik. A foglalkozások egyik legfontosabb célja, hogy megerősítsük a szülő–gyermek kapcsolatot, ezért bármelyikőtök is vesz részt benne, az közös élményt, fejlődést és kapcsolódást hoz. Mi minden esetben támogatjuk, hogy úgy vegyetek részt, ahogy az a családotok számára a legkomfortosabb.

Enyhe megfázás esetén igen, a párás levegő és a szauna jótékony lehet. Zöldes orrváladék vagy fertőző betegség esetén ne vegyünk részt.

Enyhébb esetekben igen, mivel a víz klórmentes. Súlyos esetekben kérjük orvos tanácsát.

Ha nem vagyunk biztosak az ártalmatlanságában, konzultáljunk orvossal. Ekcéma esetén jelezzük az oktatónak.

Nem. A középfülgyulladás felső légúti fertőzések következménye, nem a víz okozza.

Nagyjából egy hét után, ha a seb elkezdett gyógyulni. Utána fertőtlenítsük Betadinnal.

  • Tenger: akár kezdetektől.
  • Tavak: 6 hónapos kortól ajánlott.
  • Strand, wellness: 3 hónapos kortól, ha tiszta és nem zsúfolt. Minden esetben zuhanyoztassuk le a gyermeket a végén.

SHD babaúszás- és úszásoktatói végzettséggel, elsősegély- és életmentő vizsgával rendelkező szakemberek.

Oktatóink kiválasztásánál elsődleges szempont a gyermekekkel való hiteles, empatikus bánásmód és a magas szintű szakmai elkötelezettség. Minden új oktató egy 180 órás elméleti és gyakorlati képzésen, valamint mentorprogramon vesz részt.

 Igen, oktatóink rendszeres belső továbbképzéseken vesznek részt, ahol módszertani frissítéseket, szakmai visszajelzéseket és új kutatási eredményeket építünk be a mindennapi gyakorlatba.

A Stilianos módszertana több mint 18 év tapasztalatára és fejlődéslélektani alapokra épül. A foglalkozásokat konduktorok, gyógypedagógusok és gyermekfejlődési szakemberek közreműködésével fejlesztettük ki, középpontjában a biztonság, élmény és életkori sajátosságok szerint alakított fejlődéstámogatás áll.

Az SHD (Stilianos  Hydro Development) egy saját fejlesztésű, strukturált babaúszás módszertan, amely a gyermekek természetes fejlődési szakaszaira és szenzitív időszakaira épül. Célja nem csupán az élménynyújtás vagy vízhez szoktatás, hanem a mozgásfejlődés, idegrendszeri érés és vízbiztonság tudatos, életkori sajátosságokhoz igazított támogatása.

Az SHD babaúszás több szempontból különbözik a klasszikus babaúszás-foglalkozásoktól:
– szintrendszerre épül, amelyben minden gyermek a fejlődési szintjének megfelelő feladatokat kap,
– a tudatos merüléstechnika révén nem reflexalapú, hanem fokozatosan tanult víz alatti mozgásokat alkalmaz,
– célzottan fejleszt figyelmet, egyensúlyt, koordinációt,
– nagy hangsúlyt fektet a szülő–gyermek kapcsolódás erősítésére, bizalmon alapuló tanulási élményekre,
– a foglalkozásokat kizárólag SHD-végzettségű, komplex képzésen átesett oktatók tartják.

Ezáltal az SHD nem csupán egy élményalapú foglalkozás,  hanem hozzájárul a gyermek egészséges idegrendszeri és érzelmi fejlődéséhez is.

Igen, az első alkalommal lehetőség van úgynevezett „első alkalmas belépőt” vásárolni. Ez egy egyszeri részvételi lehetőség, amely során a család megtapasztalhatja a foglalkozás hangulatát, felépítését és megnézheti, hogyan érzi magát a gyermek a vízben. Ezt követően dönthetnek arról, hogy szeretnének-e rendszeresen járni.

Igen. Az első alkalom sok új ingerrel jár, ez fárasztó lehet. Ne ijedjünk meg a sírástól, adjunk időt a gyermeknek az alkalmazkodásra.

Bár előfordulhat, hogy egy gyermek az első alkalmak során bizonytalan, sír, vagy nem élvezi a vízi helyzeteket, ez nem jelenti azt, hogy nem szereti a vizet. Sokkal inkább azt mutatja, hogy még ismerkedik az új környezettel, ingerekkel, hangokkal, szagokkal, a medencetér zsibongásával – ami kezdetben megterhelő lehet számára. A legtöbb kisgyermeknek időre, ismétlődésre és biztonságos kapcsolódásra van szüksége ahhoz, hogy feloldódjon a vízben. A szülő nyugalma, a foglalkozás ritmusossága és a megszokott oktató rengeteget segít abban, hogy a gyermek fokozatosan megszeresse a vizet.

Nem. A merülés a babaúszás egyik legizgalmasabb, de egyben legnagyobb bizalmat igénylő eleme, ezért soha nem történik meg az első alkalommal. A gyermeknek és a szülőnek is időre van szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat a vízben, megismerjék a közeget, az oktatót, a feladatokat és a foglalkozás ritmusát. Ez jellemzően a 4–5. alkalom körül történik meg – de akár később is, ha a család még nem áll készen rá.

Tiszta váltópapucs, törölköző, fürdőruha, eldobható úszópelenka, háromrétegű úszóbugyi. Ha nincs speciális bugyi, a helyszínen is beszerezhető. Érdemes váltóruhával is készülni, valamint a szülőnek is fürdőruhát hozni.

Legalább 15 perccel a foglalkozás kezdete előtt, hogy legyen idő kényelmesen átöltözni, ismerkedni a környezettel, és a gyermek is rá tudjon hangolódni.

Ez teljesen természetes. A kezdeti ellenállás nem jelenti azt, hogy nem való a vízbe. Adjunk időt, türelmet és pozitív megerősítést – a legtöbb gyermek néhány alkalom után megérkezik és elkezdi élvezni a foglalkozást.

Igen. A szülők többsége egyedül érkezik gyermekével. A pelenkázók járókával felszereltek, az öltözők jól megközelíthetők. Szükség esetén a személyzet vagy más szülők is segítenek.

 Igen, az uszodák többségében van kialakított rész a babakocsik tárolására.

A legtöbb helyszínnél van ingyenes vagy közeli fizetős parkoló.

Igen, az uszodáinkban van lehetőség az óra megtekintésére a medencetér széléről.

A foglalkozások alatt kizárólag a személyiségi jogok tiszteletben tartásával lehet fotózni vagy videózni. Felvételek kizárólag a saját gyermekről készíthetők, más gyermekek vagy a teljes foglalkozás engedély nélküli rögzítése nem megengedett.

Igen, évente több alkalommal szervezünk profi fotózást és videózást külsős szakember bevonásával. Ezek az események külön költségtérítésesek, és minden esetben hírlevélben vagy az uszodai kommunikációs csatornákon keresztül értesítjük a családokat a részvételi lehetőségről.

Scroll to Top
Életre szóló útmutató

Töltsd le az ingyenes e-bookot!

A gyermeked fejlődése nem egy tankönyv – de ez segített, hogy megértsem!

e-book letöltés
Adatkezelési szabályzat